"A pozitív kezdés ellenére az utazás sajnos nem úgy alakult, ahogy az várható lett volna. Indulást megelőzően, péntek este lévén is készségesen állt rendelkezésre a diszpécserszolgálat, akivel sikeresen leegyeztettük az indulási időpontot, helyszínt, valamint a kiszállás helyét.
Az utazás napján azonban az indulási időben újrahívtam a megadott számot, mivel az autó nem érkezett meg az indulási helyszínre. Ekkor tájékoztatott a diszpécser szolgálat, hogy a sofőr késve fog érkezni, az indulás pedig így még legalább 20-30 perc. Körülbelül 5 percre rá érkezett meg a sofőr, ő már egy másik utasra hivatkozott, akinek késve ért be a vonata. Végül 45 perces késéssel indultunk, kérdésemre pedig semmilyen kompenzációt nem tudtak felajánlani.
A gépjárműben végül 3 másik utassal utaztam, akik közül ketten már eredetileg 10 órára érkeztek, ők azonban tudtak a későbbi indulásról. A 3. utastársam, aki 45 perces késéssel érkezett meg a meghirdetett indulás után, azt mondta, hogy ő telefonon foglalta az utat közvetlenül a diszpécserszolgálaton keresztül, ahonnan azt az információt kapta, hogy az indulási idő 10-10:15 körül lenne (eredeti indulási idő 9:30 volt).
Felháborítónak tartom egyrészről a tájékoztatás hiányát, az utasok idejével való visszaélést, valamint az utazási feltételektől való ilyen jellegű elállást, amelyet valószínűleg a profitmaximalizálás motivált. Mindezeken felül pedig azt is, hogy semmifajta kompenzációt nem tudtak biztosítani az időbeli megkárosításomra, amelyet az ő fizetős szolgáltatásuk okozott.
Először utaztam az Európa Klipperrel, valószínűleg nem lesz ismétlés. "
05. Nov. 2025.
Adam2663
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"Idegbeteg sofőr"
29. Okt. 2025.
strabor
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"Először utaztam külföldről Magyarországra telekocsival, valószínüleg utoljára. De az biztos, hogy ezzel a céggel megegyszer nem. Nagyon gyenge a tájékoztatásuk az úttal kapcsolatban! Nem is a meghirdetett autó jött. A sofőr ígerte, ha van bármi változás telefonál, ennek ellenére első utasként 20 perces késéssel szálltam az autóba. Minden utasfelvétel átlag 25 percig tartott. Amikor mar beletorődtem a 2 és fél óras késésbe, meg megálltunk Pandorfnál bevárni egy másik autót átszállás miatt. Ez kb 45-50percet vett igénybe. Emiatt többen lekéstük az utolsó metrónkat is. Eleinte a sofőr még 22 órai érkezést remélt, amit nem is értek, mert a Pandorfi megállónk is már 22 után kezdődött. A cég egyáltalán nincs tisztában a csomagtér kapacitásának. Ugyanis bevállaltak egy doboz hazaszállítást, ami elfoglalta szó szerint a fél csomagteret. A maradék csomagok fele nem fért be, ezért nem hoztuk végül el a dobozt....
Ami már nem feltétlen tartozik rám, de állítólag a sofőrök az autóban alszanak. Mi esetünkben tisztán látszott, hogy a sofőr nem aludta ki magát. Gondja volt elég sokszor a sávtartással, ez viszont már igenis az utasra tarzozik. Összegezve nagyon rossz út volt."
02. Okt. 2025.
fodor26.d
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"A meghirdetett időpontban nem indítanak utazást…."
19. Sept. 2025.
Lszl95
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"Sajnos a meghirdetett 6:20-as indulassal ellentetben 03:15 kor indultunk. Ezzel nem is lett volna baj, de nem nyertunk semmit az idon, hiaba orakkal korabban kellett indulni.
Tobb autoval indulnak egyszerre, szoval van itt soforvaltas, telephely latogatas, es autovaltas is.
A 8 oras utbol lesz 12.
A soforok kedvesek, intelligensek. Az auto modern, kenyelmes es tiszta. "
13. Sept. 2025.
Abaii
Bewertung gescheitert
Reise aufgrund von:
"Utolsó pillanatba mondták le az utat "
09. Sept. 2025.
Grigor
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"Már Csehországban leakar passzolni a sofőr, hogy nekelljen beutazni Tatabányára? Útvonal választás problémák, autópálya matrica vásárlás tiltása Szlokákiába, kerülő Ausztriába, ez logikus megoldás?
Kihangositott telefononon vitatkoznak a sofőrök, hogy ők nem akarak Tatabányára beutazni, a belvárosban keringeni. Az utazást kifizettem, indulástól, célig. Korrekt szolgáltatást igényeltem, nem
stresszes utat. Orvosi céllal utaztam. Egy infarktus nem hiányzik.
Elképesztő ez a hanyagság. Minősithetetlen az egész fuvarozási cég hozzáállása. "
03. Sept. 2025.
Antwort auf die Bewertung: "Tényleg nem akart a sofőr Tatabányán a városban keringeni, amikor menet közben kitaláltad, hogy nem jó a vasútállomás kiszállónak, és vigyünk házhoz. Nem vittünk, de senkit sem viszünk. Értjük, hogy ez nem tetszett, de a foglalásnál nem volt baj a vasútállomás, most igen.
Szlovákia... Brno után volt egy szép nagy dugó a pályán. Be is állhattunk volna a sor végére, de mi nem olyanok vagyunk, szeretünk haladni, ha már utazunk. Ezért kereste a sofőr az egérutat, utána pedig visszamenni Pozsony felé több lett volna, mint Bécs felé menni.
"
VassJanos71
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"A sofőr egy vadállat volt. Soha életemben nem féltem ennyire transzfer közben, pedig ha jól tudom az első helyen az mindig a biztonságérzet kell legyen. Vezetni nem tud, egész út alatt folyamatosan úgy fékezett hogy hirtelen, hogy előre buktunk állandóan, követési távolság 0, volt egy autó aki nem engedte el a belső sávban erre “bosszúból” le akarta sodorni az útról (8 másik ember életével is játszott). (+ a másik autós) (11 ember èletét sodorta veszélybe). Itt ott meg is padkázta az autót, és szerintem nem 130+ nàl kellene telefonálni (egy kézzel vezetni 2+ órán át) miközben 2 kézzel sem sikerült rendesen. Mielőtt kiszàlltam ott mentünk el az utcánk előtt, kicsivel (saját gps szerint 1p voltam (gyalog is max 10p) voltam, erre elindult egy teljesen más irányba előtte mást kirakni (ez + fél óra kiesés volt nálam. már bánom hogy nem kértem hogy àlljon meg, kiszàllok. Egyrészt biztonsàgosabb, másrészt gyorsabb. Az egyeztetés a dicspécserrel szuperül ment, őt csak ajànlani tudom, DE AMÍG ez a sofőr ott van, addig biztos nem utazok velük/nem is ajànlom őket senkinek."
24. Aug. 2025.
huaweyjocek
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"Reggel 10 kőrűl szálltam be ès másnap 5 kor szálltam ki! Bopfingen - Kiskunhalas!😞😞 Ezek az új Toyota kisbuszok nagyon kényelmetlenek! Föleg ien sok időt benne űlni!
"
04. Aug. 2025.
"Soha a büdös életben nem utazok ezzel az autóval! 14 óra helyett 24 órát kocsikáztattak, már mindenem fájt mire végre kiszállhattam a kocsiból. Ez nem normális, hogy egy 1000 km-es utat duplán teszek meg. Ha szóltak volna előre, hogy Németországból 24 óra lesz az út, be se szállok!!!"
03. Aug. 2025.