enyediba Datenblatt von

Name:
Balázs
Registrierung:
09. Jun. 2011.
Einstufung:
Expert
Bewertung:
Telefonnummer:
Nach Buchung sichtbar
Languages:
Magyar
Nachricht an den Benutzer

Meine aktuellen Fahrerinserate

Warum solltest Du mit mir reisen?

Egyetem alatt hetente kétszer tettem meg baleset valamint büntetés nélkül a Hódmezővásárhely-Budapest távot, majd korábbi munkám során sok ezer kilométert vezettem szintén bakitól mentesen Szegeden és a régióban céges autóval.

Jelenleg saját, ápolt és igényesen szervizelt autóval, esetszerűen, mikor én magam utaznék hirdetek utat.
Nem vagyok megélhetési oszkáros, nem trükközök, nem spórolok semmivel az utasok kárára. Nem "üzleti célra éppen életben tartott gázos multiplával vagy sok férőhelyes szűkös kisbusszal" járom az országot. Ilyenhez sajnos volt szerencsém utasként, senkinek sem kívánom.

Valóban költségmegosztás céljából utazhatunk együtt.

Mindannyiunk kényelmét szolgálva, a papíron öt személyes autóban maximum négyen utazunk. Nálam nem kell kényelmetlenül szorongani.

A kényelem és a gyorsaság mellett a biztonság számomra nagyon fontos, mert tudom, hogy mint ahogy engem is, mindenkit várnak haza egy utazás után. Mindig kipihenten ülök a volán mögé.

Egyetlen kérésem volna a leendő utasaimhoz. Csak akkor foglald le a helyet ha biztosan velem szeretnél utazni, és ha még sem jön össze kérlek, ne az utazás előtt írj üzenetet, hanem töröld magad a foglalást!

Köszönöm, ha bizalmaddal megtisztelsz és az utazásodhoz engem választasz!

104 Bewertung

Benutzer paulaner paulaner Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Minden rendben ment, ajánlom!"
14. Feb. 2018.
Benutzer Bendzsyke55 Bendzsyke55 Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Minden rendben volt :) "
12. Feb. 2018.
Benutzer Xahsio Xahsio Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Köszönöm szépen az utat, gyors volt, kényelmes, pontos, jó szívvel ajánlom bárkinek."
12. Feb. 2018.
Benutzer Dori1231 Dori1231 Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Jó volt vele utazni."
20. Jan. 2018.
Benutzer Katus99 Katus99 Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Megbízható sofőr mindenkinek ajánlom !"
20. Jan. 2018.
Benutzer viola.job viola.job Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Jó megközelíthetőség, pontosság, gyorsaság. Minden rendben volt. :)"
17. Jan. 2018.
Benutzer gocs.zoltan gocs.zoltan Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Minden renden ment :)"
02. Jan. 2018.
Benutzer danmagyar danmagyar Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Minden rendben ment"
02. Jan. 2018.
Benutzer indianna0311 indianna0311 Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Minden szempontból szuper utazás volt, köszönöm :) Remélem, még utazunk együtt."
30. Dez. 2017.
Benutzer Jedy80 Jedy80 Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Minden a legnagyobb rendben ment. Köszi az utat!"
26. Dez. 2017.


Anwenderstatistik

Streuung des Zustandekommens von Reisen
Streuung von Bewertungen