Nagytimi88 Datenblatt von

Name:
Timea
Registrierung:
10. Nov. 2014.
Einstufung:
Expert
Bewertung:
Telefonnummer:
Nach Buchung sichtbar
Languages:
Magyar   English
Nachricht an den Benutzer


1 Negativ Bewertung

Benutzer Zlotan4 Zlotan4 Bewertung gescheitert Reise aufgrund von:
"Didn’t show up "
18. Nov. 2019.
Antwort auf die Bewertung: "Többszöri telefonhívás ellenére otthagyott az előre megbeszélt helyen, ahová a kiírt időpont előtt 10 peccel érkeztem. A rendszerben megadott számon a sofőrt nem tudtam elérni, helyette egy hölgy vette fel a telefont. Indulás előtt 1 órával felhívtam a megadott számot, hogy érdeklődjek biztosan indul e az autó. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy igen. A kiírt indulási idő előtt 5 perccel újra telefonáltam, hogy rákérdezzek, hogy a parkolón belül pontosan hova fog állni, és hogy megérkezett e már, és én nem látom az autót. Ekkor a hölgytől azt a tájékoztatást kaptam, hogy kb 8 percet késni fog a sofőr, mert vidékről jön. Rákérdeztem az autó rendszámára is, és ekkor tudtam meg, hogy másikkal érkezik majd. Erről korábban nem tájékoztattak, sem írásban, sem telefonon. Türelmesen vártam, majd 15 perc elteltével újra telefonáltam, és a hölgy közölte, hogy a sofőr akkor ezek szerint itt hagyott, mert már úton van. Megodási javaslatot nem kaptam. (rendszerben élő foglalásom volt) Kértem a sofőr telefonszámát, de nem kaptam meg. A kapcsolattartó hölgy elnézést kért, és a lehetőségekhez mérten korrektül kezelte a panaszomat. Ezt követően rendszeren keresztül küldtem üzenetet a sofőrnek, és kértem, hogy legyen szíves megindokolni, hogy ez hogyan történhetett meg. Választ azóta sem kaptam, csak egy negatív értékelést...."



Anwenderstatistik

Punctuality:
Super (4.7)
Gutes Benehmen:
Super (5)
Kommunikation:
Super (5)
Flexibilität:
Super (5)

Streuung des Zustandekommens von Reisen
Streuung von Bewertungen