Kisdokizoli Datenblatt von

Name:
Zoltán
Registrierung:
28. Feb. 2013.
Einstufung:
Fortgeschrittener
Bewertung:
Telefonnummer:
Nach Buchung sichtbar
Languages:
Magyar
Nachricht an den Benutzer

Meine aktuellen Fahrerinserate

2 Neutral Bewertung

Benutzer m_anger m_anger Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Hosszas mérlegelés után csak semlegest adok. Jó fej sofőr, biztonságosan is vezet, házhoz fuvart kaptam. Viszont mindez nem tudta ellensúlyozni, hogy kétszer annyi ideig tartott az utazás, mint kellett volna. Már indulásnál volt egy kis késés (mint kiderült előző utasok miatt), de aztán lett belőle még több. Ugyanis az egyik utas lekéste a vonatát és ezért előbb őt is hazavittük még, egy 60 km-es kitérővel. Ezzel csak két gond volt:
1. semmilyen módon nem derült ki mindez, csak amikor már egy harmadik ember szállt be a kocsiba, holott kényelmes, kétszemélyes utazási mód volt megjelölve (és erre rá is kérdeztem előre).
2. mi, a többi utas nem lettünk megkérdezve, hogy mit is szólnánk mindehhez
Szóval sajnálom, de kényelmetlen volt, plusz a majd 4 óra Nyíregyházára (Bp.-ről) nekem kicsi sok(k). Sorry, de ezen kell még fejleszteni. Elhiszem, hogy jóindulatból történt a dolog, de valaki ennek mindig megissza levét és az itt pl. én lettem. Ha stoppoltam volna, egy szavam se lenne, de jelen esetben fizettem egy szolgáltatásért. "
02. Sept. 2015.
Antwort auf die Bewertung: "Tisztelt utas!
Nagyon sajnálom az esetet, a 3. utas valóban nem volt bekalkulálva de mivel 5 perccel lekéste a vonatott és felelősnek éreztem magam emiatt, mivel ön közölte, hogy csak a 3-as metró vonalán felel meg,így ott vettem fel! Pont ez az 5 perc kellett volna a vonathoz! Sajnálatos módon nem tudtam cselben hagyni egy embert! Sajnálom, hogy ezzel kényelmetlen utazása volt! Döntse el mindenki,hogy ebben az esetben mit tenne..... Köszönöm az értékelését és hogy engem választott!
"
Benutzer saginano saginano Bewertung gescheitert Reise aufgrund von:
"Végül is betelt az autó, de a kereső még szabad helyet jelzett"
28. Aug. 2015.
Antwort auf die Bewertung: "Többszöri próbálkozás után sem tudtam levenni, a jelzés után! Nagyon sajnálom, ha ezzel kellemetlenséget okoztam, nem volt szándékomban!"



Anwenderstatistik

Streuung des Zustandekommens von Reisen
Streuung von Bewertungen