R.Titti
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"A kis hölgy nevét nem tudom, mert be sem mutatkozott..és a nagy sietségben nekem sem volt erre lehetőségem!
Borzasztóan zavaró volt 2 és fél órán keresztül az élet történetét hallgatni, amit a mellette ülő sráccal tárgyaltak egész úton! Nagyon fáradtan szálltam be az autóba, úgy terveztem alszom útközben, de ez fentiek miatt nem sikerült. A legszörnyűbb, hogy ő ebből semmit nem vett észre. Nagyon figyelmetlen..."
22. Sept. 2018.
Antwort auf die Bewertung: " "Kedves ? ! Mikor találkoztunk esett az eső és nyilván senki sem szeret elázni, így gyorsan próbáltam bepakolni és bepattanni az autóba. Amint beszálltam, mondtam a nevem, de úgy látszik tényleg nagyon fáradt voltál és nem figyeltél. Azt pedig egyáltalán nem értem, hogy miért nem szóltál. Ha jelzed felénk, hogy aludnál, akkor nyilván halkan beszélgetünk vagy csendben maradunk. Ha oszkárral utazol, számíthatsz rá, hogy nem egyedül leszel, mint ahogyan most is két utas volt rajtad kívül és nem garantált, hogy csend lesz egész úton, talán más házig sem visz.. ezért ajánlom, hogy máskor jelezd a többieknek, hogy mit szeretnél, ha ugyan ilyen állapotban utaznál! Köszönöm szépen a negatív értékelést, eddig még egyet sem kaptam.... :) EDIT ""