zoli.cent Datenblatt von

Name:
Zoli
Registrierung:
05. Jun. 2019.
Einstufung:
Expert
Bewertung:
Telefonnummer:
Nach Buchung sichtbar
Languages:
Magyar
Nachricht an den Benutzer

Meine aktuellen Fahrerinserate

7 Negativ Bewertung

Benutzer Superkinga Superkinga Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Amiért negatív:

1, egyedül én érkeztem pontosan, a többiek késtek és megvártunk egy fél órát késő urat. A tervezett 20:30 helyett 21:00-kor indultunk, fél órás késéssel. A sofőr nem kérdezte hogy ez nekünk rendben van e így. Közölte hogy megvárjuk.
Mivel nem volt szoros annyira, hogy mikorra kell leérkezzek, ezért nem tettem szóvá, mert fél óra még belefért. Amiért ideveszem, az hogy a sofőr velünk ezt nem kommunikálta le.

2, betértünk Debrecenbe (Bp-Nyíregyháza volt az út) mert 2 ember ott szállt ki. Erről semmilyen előzetes tájékoztatást nem kaptam, sem szóban sem írásban. (A foglalásnál az oldalán sem volt feltűntetve). Ez nem kis kitérő volt, így plusz fél órát késtünk.

Összesen a 22:50 helyett 23:55-re érkeztünk meg a célállomra.
Úgy, hogy 1x sem álltunk meg.

Mikor a sofőrnek szóvá tettem, azt mondta, azért nem volt pontos mert megvártuk a késő embert, és hogy amikor beírja az úticélt azt az oszkár tervezője maga számolja ki mikorra érünk le és az könnyen eltérhet a valóstól.

Ez számomra azért furcsa mert eddigi oszkározásom alkalmával mindig a tervezett cél időn belül érkeztünk meg.

Talán ha előre beírja a tervezőbe hogy megáll Debrecenben is, kiírta volna az "oszkár tervező" is a megfelelő érkezési időt.

+büdös volt a kocsiban. Mintha cigiszagra lett volna fújva illatosító."
01. Nov. 2019.
Benutzer Esike1976 Esike1976 Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Azt gondolom ha Budapest - Debrecen az útvonal akkor ne Nyíregyháza érintésével jussunk el Debrecenbe. A másik probléma az érkezési idő amely 45 perc késést jelentett. Valamint a túl sok kommunikáció, amit végig kell hallgatni. Csalódtam most. "
12. Okt. 2019.
Benutzer andras886 andras886 Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Nagyon kényelmetlen kis BMW 320-al nem a kepen látott kisbusszal utaztunk illetve a meghirdetett 4-személy helyett 5-en utaztunk és hát nem volt valami kényelmes a szituáció a hátaó ülésen.... egyikünknek sem ! "
11. Okt. 2019.
Benutzer palmaturgyan palmaturgyan Bewertung gescheitert Reise aufgrund von:
"Elfoglaltságom miatt nem tudtam felvenni a telefont, indulás előtt 1 órával törölte a foglalásomat, azzal indokkal, hogy egy órája hívogat. 16:29perckor volt az első hívásom. 17:20kor indultunk volna. Amikor fel tudtam hívni, minősíthetetlen, arrogáns hangnemben beszélt velem. Kioktatott, hogy fel kell venni a kapcsolatot a sofőrrel, érdekes mióta Pestre járok közel 4 év alatt más sofőrnél ilyennel még nem találkoztam.

U.i
“Pályaudvar ly”"
07. Okt. 2019.
Benutzer maria.orosz.58 maria.orosz.58 Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Nem volt fair - mert nem mondta meg hogy többe fog kerülni a szállitás, mikor bejelentettem hogy a repülö késése miatt, 15- 20 percet késni fogok"
30. Sept. 2019.
Benutzer petterzone petterzone Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Az Úriember 15perc késéssel indult mert még visszafordult egy 9edik utasert egy 8 személyes autóban! Biztos kényelmesen utazott a lány akinek már nem jutott hely és a két első ülés között egy táskán (biztonsági öv nélkül) kellett végig utaznia ezt a röpke 240km-t! Mivel lekestem az utolsó helyi járatos buszom kertem vigyen kicsit tovább a városba ne gyalogoljak a hidegben sokat de nem segített , sietnie kellett.... csak akkor foglaljatok nála ha már sehol sem találtok helyet!"
24. Sept. 2019.
Benutzer del_1231801 del_1231801 Bewertung gescheitert Reise aufgrund von:
"Indulás előtt 2 órával mondta le a sofor "
04. Sept. 2019.



Anwenderstatistik

Streuung des Zustandekommens von Reisen
Streuung von Bewertungen