UCBZOLI Datenblatt von

Name:
Zoltán
Beruf:
Portfólió menedzser
Registrierung:
31. Jul. 2018.
Einstufung:
Expert
Bewertung:
Telefonnummer:
Nach Buchung sichtbar
Languages:
Magyar
Nachricht an den Benutzer

Meine aktuellen Fahrerinserate

Warum solltest Du mit mir reisen?

Sziasztok!

Kecskemeti lakos vagyok, Budapesti Unicredit bankban dolgozok illetve 10eves korom Óta versenyszeruen teniszezek.
Naponta jarok fel a sport es a munka miatt Budapestre illetve kornyekere.

Kenyelmes Klimas kombi autóm
Van, esetleges nagyobb csomagok szallitasara is
Alkalmas.

11 Negativ Bewertung

Benutzer adammia adammia Bewertung gescheitert Reise aufgrund von:
"A sofőr “elfelejtette” hogy foglaltam nàla, annak ellenére, hogy előző nap egyeztettünk sms-ben. Reggel 6 óra 2 perckor elindult a megbeszélt helyről (nem várt meg) úgy, hogy 6 óra 5 percre volt megbeszèlve a talàlkozó. A parkolóból láttam, ahogy elindul, felhívni nem tudtam, mert elmondása szerint “le volt némitva” a telefonja. Nem ez volt az első eset, hogy foglaltam nàla, de valamilyen problémája adódott (Túlfoglalás miatt) és nem jött létre az utazás. +Nekem kijelentette, hogy csak a Budai úti Penny parkolóból tudunk indulni amikor ràkérdeztem, hogy van e máshol is beszállási lehetőség. Azzal az indokkal, mert nem vàrakoztathatja meg a többi utast, nem esik útba neki. Megértettem. Ennek ellenére többször làttam, hogy elmegy a talàlkozó pontunk mellett abba az irànyba ahonann egyèbkènt én is be tudtam volna szàllni, majd visszatért egy plusz utassal 5 perccel később a talàlkozó pontra. Az értékelésem az összes vele utazás konklúziójaként fogalmazódott meg bennem nem hirtelen felindulásból. Megbízhatatlan, ezért nem utazom vele többet. A szerencsén múllott, hogy időben odaértem ahovà kellett. "
27. Feb. 2020.
Benutzer Mariama333 Mariama333 Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"És még annyit tennék hozzá hogy legalább 10x hivtam a sofört ki is csengett a telefonja de nem vette fel."
18. Mai. 2019.
Benutzer Velver Velver Bewertung gescheitert Reise aufgrund von:
"Sajnálatos módon Zoltán nem jelent meg a lefixált időpontban és helyen. Este nyolc órára lett megbeszélve az indulás, így testvéremmel már 15 perccel előtte ott voltunk a helyszínen. Majd próbáltuk elérni összesen hatszor, mire 20:01-kor jött egy sms: "Üdv, Írni tudok csak, képzésen vagyok. Üdv Zoli". -Reménykedtünk, hogy csak egy kis csúszásról lesz szó, de mint kiderült: "Sajnos nem megyek ma Kecskemétre. Sorry Zoli". Utolsó üzene meg: "Tudtok menni, van más oszkár, vagy busz... elnézést kérek, műszaki okok miatt nem indulok és maradok Pesten! Üdv Zoli". Mondanom sem kell, testvéremmel nagyon dühösek lettünk, és ahelyett, hogy 2100 Forintért utaztunk volna le Kecskemétre bő egy óra alatt, 23:30-kor ért be a vonatunk, és az utazási költségünk összesen kb 5000 Forinra jött ki. Emiatt nemcsak aljasnak, de abszolút megbízhatatlannak értékelem."
20. Dez. 2018.
Benutzer martics martics Bewertung gescheitert Reise aufgrund von:
"17:59 -kor foglaltam a 18:20 -as indulásra, majd 18:12 jött sms, hogy már úton van Dabas magasságában... (azért írta, hogy sorry, de ez sokat nem segített)"
04. Dez. 2018.
Benutzer Gerbera01 Gerbera01 Bewertung gescheitert Reise aufgrund von:
"Megkértem hogy hozzon el nekem egy bútort. Azt írta megoldható. Vártam három napot, ráírtam. Azt írta elfelejtette, de akkor sem írta meg hogy legyen. Se utána. Írtam neki smst pár napra rá ismét. Azóta se semmi, sokat vártam. Háromszor rákérdeztem. Nem jelez a mai napig. "
22. Nov. 2018.
Benutzer andras.kocsak andras.kocsak Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Korábban utaztam már vele párszor és kedden reggel még rendben volt az út, de szerda reggel már hiába vártam ugyanott. Hívtam többször is, de nem vette fel, majd valószínűleg letiltott, mert egyből eldobta a hívást. Azóta se szólt vissza, hogy mi volt. Esőben, hidegben várni kevéssé sem vicces, kulturáltnak meg egyáltalán nem nevezném."
21. Nov. 2018.
Benutzer Attila02 Attila02 Bewertung gescheitert Reise aufgrund von:
"Gyanús a sok lemondás. Miért hirdeti akkor?"
09. Nov. 2018.
Benutzer Klarissza42 Klarissza42 Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Többször utaztam már Oszkárral. De ez az út eléggé zsibbasztó és fárasztó volt. A sofőr késett, bár behozta a lemaradást (140 km/h sebességgel).Viszont úgy ültem 1 órát az autóban hogy szó szerint bezsugorítva. Elől egy erősebb test alkatú úr, Hátul egy vékony úr, mellette én (nem sovány testalkatú) és a férjem aki szintén erősebb test alkatú.Kiszállásnál alig bírtam a lábamra állni annyira elzsibbadtam. Na most így 140-el menni az autópályán, úgy hogy bekötve se voltunk eléggé veszélyes. (Teljesen lehetetlen volt hely szűke miatt.) Én javasolnám a sofőrnek. Inkább 3 férőhelyet hirdessen, kicsivel több összegért de az baleset veszélytelenebb és kényelmesebb is. Egy szóval ez az út "emlékezetes" marad."
08. Nov. 2018.
Benutzer RobsonGoes RobsonGoes Bewertung gescheitert Reise aufgrund von:
"Sajnos a söför nem jött és fel se vette a telefont. "
12. Okt. 2018.
Benutzer lilyblue lilyblue Bewertung gescheitert Reise aufgrund von:
"Vártam, hívtam, de sajnos hiába. "
12. Okt. 2018.


Anwenderstatistik

Streuung des Zustandekommens von Reisen
Streuung von Bewertungen