PatriciaGy Datenblatt von

Name:
Patrícia
Registrierung:
02. Sept. 2015.
Einstufung:
Expert
Bewertung:
Telefonnummer:
Nach Buchung sichtbar
Languages:
Magyar   Deutsch   English
Nachricht an den Benutzer

Meine aktuellen Fahrerinserate

1 Neutral Bewertung

Benutzer dalma.kruller dalma.kruller Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"A hölgy párja vezetett. Nem voltam megelégedve a biztonsággal sem. Viszont ami nálam és a másik utasnál is kiborította a bilit, az az volt, hogy nem szólt előre, hogy Csepelnek fogunk menni, illetve hogy ott megállunk valami csomagért (vagy pisilni, mert két verziót is hallottunk). Fél órás késéssel értünk a megbeszélt helyszínre, ebből levonható 10 perc a forgalom miatt. Csak szólniuk kellett volna előre, hogy mi is úgy számoljunk.."
13. Apr. 2018.
Antwort auf die Bewertung: "Így volt. 2 óra helyett 2 óra 30 percig tartott az út a pénteki csúcsban. Azonban az indulás előtt az első dolog volt amit jeleztem, hogy Csepel irányába megyünk és ott meg is fogunk állni öt percre: "Ugye nem gond?" "Áááá nem." Ezt követően megálltunk Csepelen, majd a hölgy jelezte hogy kiszállna a Boráros téren. Kérdem, hát nem a Margit-sziget irányába megy? De, igen. Hát akkor ne szálljon ki elviszem a Blaháig, úgyis arra menne a villamossal, kocsival csak egyszerűbb. "Ja, jó... Hi-hi, Ha-ha egyáltalán nem ismerem Pestet!" Na most ha ismerné Pestet tudná, hogy az Erzsébet híd felé 190km az út, a Petőfi híd irányába 194km, Csepel irányából pedig 199km. Illetve, ha nemcsak Pestet, hanem a forgalmi viszonyokat is ismerné, akkor tudná, hogy negyed akkora a befelé vezető forgalom, ezért a hosszabb igenis gyorsabb. Igen, még a megállóval is. Az meg már a röhej kategória, hogy aki nem tudja megmondani melyik irányba van a Duna, az mire alapozza, hát igen, ez a forgalom 10 perc késés. Egy kicsit sűrűbb...na az már 20, esetleg 30 perc? Vicc. Tehát aki nem tudja mi a helyzet, miért kifogásol bármit is? Vagy amikor időre megy, és jelzem a kitérőt, miért hallgat? Mi ugyan visszaúton is megejthettük volna megállót. Csak hát ugyan meg kéne szólalni, hogy: "Nem CsepelNEK(?) akarok menni." A verziókat illetően pedig csak annyit, hogy ha esetleg az az ördögi helyzet áll elő, hogy meg is kell állni egy helyen és pisilni is kell akkor, mit tegyen szegény sofőr? Válasszon?? Intézze külön? Esküszöm, nem is értem?! Végezetül pedig 62 utas véleménye alapján Biztonság: 4.8/5.0, az Ön értékelése előtt 4.9 volt. Remélem többet nem találkozunk. Nem ajánlom senkinek. Üdv!""



Anwenderstatistik

Streuung des Zustandekommens von Reisen
Streuung von Bewertungen