-IBaka- Datenblatt von

Name:
Ádám
Beruf:
Logisztikus/Security
Registrierung:
12. Okt. 2017.
Einstufung:
Fortgeschrittener
Bewertung:
Telefonnummer:
Nach Buchung sichtbar
Languages:
Magyar   English
Nachricht an den Benutzer

Warum solltest Du mit mir reisen?

Most már csak 3-4 hetente, hétvégente utazok utasként Szombathely és Pest (környéke) között változó napszakban illetve időpontban.

Foglalásaim után magam keresem a sofőrt és egyeztetek az út részleteiről, viszont ha esetleg nem tenném, akkor dolgozom vagy egyéb elfoglaltságaim akadtak. Amint tudok jelentkezem! Előzetes megbeszélés nélkül eddig sem utaztam és nem is szeretnék - mindegyik félnek így a legkorrektebb.


Negatív értékelést nem szokásom adni - kivéve, ha szélsőséges körülmények adódtak.

Olyannal nem utazom, aki az indulás/ érkezés helyére minimális kompromisszumra nem képes - értsd, nem fogok elutazni, elsátálni az adott város másik felébe, mert neki ott kényelmes egyedi útirány miatt.

Nagyon ritka alkalommal velem tart a felnőtt Bishon Havanese kutyám is (teljesen szobatiszta, jól nevelt, nem hullik a szőre és több éve utazik kocsiban, tömegközlekedéssel). Ebben az esetben, ahogy korábban is pár alkalommal előre jelzem és remélem, hogy ezután is nem lesz kizáró ok. :)
(Mivel eddig egy rossz szóval nem véleményzték, így állíthatóm nyugodt szívvel, hogy minden rendben volt.)

Egyetlen negatív értékelésem is kommentáltam - az illetővel a jövőben nem utazom!

+ Ha az utazás lemondására kerülne sor, kérlek azt előtte minimum 4 órával jelezd (hirtelen és azonnal történt esetek kivételével)! Én is erre törekedem...

80 Bewertung

Benutzer paplevente paplevente Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Minden rendben volt"
15. Sept. 2023.
Benutzer SugarAndras SugarAndras Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Minden rendben ment , ajánlott utas!"
06. Aug. 2022.
Benutzer edgarm edgarm Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Minden rendben ment. Ajánlom."
19. Apr. 2022.
Benutzer FTomy FTomySuperdriver Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Minden rendben ment."
06. Feb. 2022.
Benutzer ilias.gergo ilias.gergo Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Minden rendben ment"
16. Nov. 2021.
Benutzer spancrest spancrest Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Minden rendben volt! Köszönöm, hogy velem utaztál"
30. Mai. 2021.
Benutzer nagylasz329 nagylasz329 Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Minden rendben történt."
13. Jul. 2020.
Benutzer andrea680220 andrea680220 Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Nagyon pontos, kellemes útitárs. Ajánlom mindenkinek."
12. Jul. 2020.
Benutzer Gabika57 Gabika57 Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Minden rendben ment. "
17. Jun. 2020.
Benutzer dboszormenyi dboszormenyi Bewertung stattgefunden Reise aufgrund von:
"Minden rendben volt és pontosan érkezett."
13. Jun. 2020.


Anwenderstatistik

Streuung des Zustandekommens von Reisen
Streuung von Bewertungen