bonszi
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"A legfontosabb ügyek végül pozitívan alakultak: éppen elértem a hostelt Padovában, ahol foglaltam, mielőtt bezárt, és a kerékpáromat is sikerült összerakni a másnap kezdődő túrához (ezt hátul, a csomagtérben szállítottuk). Döcögősen, zűrök között jutottunk viszont el ide. Nem az a kocsi érkezett, ami meg volt hirdetve, így alig találtam meg a parkolóban az elején. Volt egy óra késés induláskor, ami kiküszöbölhetőnek tűnt, ha akarták volna, szerintem megoldhattuk volna. Az elején nem nagyon tudták, ki, mennyit fizet és hova megy - a pénzt az elején beszedték Pesten, a "központban". A szétszerelve szállított kerékpáromra rá lett téve egy később beszálló utas igen súlyos bőröndje, amitől eléggé féltettem az út alatt aztán. Maga az út lendületesen, jó tempóban, biztonságosan telt. Egy karambol miatt dugó volt Portogruaro közelében, és összeszedtünk még egy adag késést, összesen több mint három órát végül - így már csak éppen elértük a hostelt. A kerékpárom szerencsére az irdatlan terhelés ellenére végül összerakható maradt. Az értékelés röviden: vegyes hangulatban zajlottak az ügyek, ami okozott stresszt bőséggel, de a végén nem történt nagy baj."
28. Jul. 2018.
imiklari
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"Semleges nincs vélemény"
23. Mrz. 2017.
turul78
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"Nagy késéssel indultunk"
20. Sept. 2016.
gyuri.ott
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"Minden rendben ment"
23. Jun. 2016.
taborit
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"A célt elértük, igaz késve."
15. Okt. 2015.
yvette.wash
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"Minden jol ment. Kiemelt pozitivumkent megjegyeztem a pontossagot es a feleloseget, a sofor jol vezetett es rendesen helyre pontosan erkezett, rugalmas volt. Hatarozottan pozitiv elmeny. Viszont a tul sok pihenok(telefonalasok, cigizesek) miatt kestunk 3 orat. Negativumkent megjegyeznem a tragar beszedet."
21. Jul. 2015.
Antwort auf die Bewertung: "Kedves Yvette! Köszönjük értékelését! Cégünk nagyra tartja a kedves utazók véleményét! Nálunk mindenki, aki autót vezet profi sofőr. Immáron 4 éve dolgozunk azért,hogy a kedves utazóközönség épségben eljusson az úti céljához! Ennek az útnak nem szabadott volna 24 óráig tartania, a sofőr trágár beszédéért, viselkedéséért elnézést kérünk, megtesszük felé a megfelelő lépéseket!"
arpkoncz
Bewertung gescheitert
Reise aufgrund von:
"Sajnos az utazás elmaradt.Másik autósnak átadtak,de korai indulása miatt nem tudtam vele sem utazni."
26. Feb. 2015.
Antwort auf die Bewertung: "Igen, sajnos Zürich most nekünk kiesett, kár, hogy a kolléga korábban indult. Reméljük, még pótoljuk :)"
ziya9019
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"Technikai okok miatt 5 órás késéssel de sikerült célba érni."
21. Jan. 2015.
Do_ody
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"A kedves sofőröknek kellett magyarázkodniuk és kértek sűrűn bocsánatot más figyelmetlensége/feledékenysége miatt. Ha ki van írva egy időpont, és az valamilyen okból módosul igazán jó lenne valami tájékoztatás. Sajnálom, de emiatt nem adok pozitív értékelést. "
28. Dez. 2014.
ltyl
Bewertung gescheitert
Reise aufgrund von:
"lemondtam az utat"
02. Mai. 2014.