"Nem volt elérhető semmilyen formában és a megadott helyen is hiába vártuk! "
22. Apr. 2017.
Antwort auf die Bewertung: "A helyet lefoglalta, de semmilyen formában nem keresett. Minden útitárs részére elérhető voltam, csak Önnek nem. "
"Csomagszállítást kértem. Az ajánlat, és az előzetes egyeztetés korrekt volt.A találkozási helyen a megadott időpontban nem jelent meg!Telefonon ekkor tudtam csak elérni, pedig előtte már tőbbször is próbáltam hívni. Ekkor közölte, hogy kb egy óráskésésben van. Amikor megkérdeztem, hogy erről előzetesen miért nem tájékoztatott kinyomta a telefont.Természetesen ezekután nem kívántam a szolgáltatását igénybe venni!"
20. Feb. 2017.
Antwort auf die Bewertung: "Sajnálom, hogy nem volt rá lehetőségem időben átvenni szállítás céljából a csomagot."
katess23
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"Sajnos alig féltünk el hátul 3an. Utaztam már sokszor úgy,hogy 3 an ültünk hátul, de ez az autó túl kicsi ehhez. Nekem sem nagyobb a kocsim, de sosem nyomorgatnék be 3 embert hátra. Sajnálom, de nagyon rossz volt ez az utazás. Persze a sofőr nagyon rendes volt és biztonságosan vezetett. "
26. Okt. 2016.
Antwort auf die Bewertung: "A hirdetés, gk vezető + négy utas részére lett meghirdetve. A hirdetésnél nem volt kipipálva, feltüntetve "garantálom, hogy két utas ül a hátsó üléseken". Tehát ebből egyértelműen következik, hogy akár 3 fő is ülhet a hátsó üléseken. A gépkocsi 5 személyes, amit nem én határoztam meg, hanem a gyártó cég. A gépkocsi forgalmi okmányában is 5 fő szerepel. Elnézést kérek, hogy a hirdetésbe nem írtam be: -akinek problémát jelent, hogy harmadmagával ül a hátsó üléseken, az ne regisztráljon!) Ez idáig már több mint 100 fő utastársat szállítottam, de eddig összesen 3 fő kifogásolta, hogy kicsi az autónak a beltere.- A továbbiakban ezzel a témakörrel nem kívánok foglalkozni, csak abban az esetben, ha nem a hirdetésben meghirdetett ülésszámnak megfelelő utastárs létszámmal szállítom az utasokat. De erre nem fog sor kerülni!"
Trokesszor
Bewertung stattgefunden
Reise aufgrund von:
"Késett, elment előttünk úgy hogy utána kellett sétálni úgy hogy 5 személyel nyomorogtunk "
18. Sept. 2016.
Antwort auf die Bewertung: "Az autóban velem utazók teljesen más véleményeket adnak. Ők beszélnek helyettem. Éppen ezért részemről no comment."